Kliens visszajelzése az önmagára találásról, a tehermentesítő belső munkáról és a szemléletváltásról.

„Hogy mit adott nekem a tanácsadásod? Egy lelki tükröt, melyben elhalványulnak a jelentéktelen dolgok, és kiemelkednek az életem fontos, megoldásra váró részei – így arra tudok összpontosítani, ami igazán fontos.
Segítségeddel egy teljesen új életfilozófiát kezdtem el gyakorolni, melyben sokkal nagyobb szerepet játszik a felismerés és a helyzetek egészséges megértése.

A terheimet, amelyek korábban megoldhatatlanul komplikáltnak tűntek, levetted a vállamról, és egy könnyen emészthető formában kaptam vissza tőled – így már probléma nélkül meg tudtam birkózni velük.

Ezáltal mindeddiginél stabilabban állok a lábamon, ami megnyugvást és szabadságérzetet ad a magánéletben és az üzleti életben egyaránt.
Segítségeddel sikerült felismernem a képességeimet, és azokat rendeltetésszerűen alkalmazni konkrét életszituációkban.

Mindezért köszönettel és hálával tartozom Neked, Angi!”

Elolvasom

  —  31 éves férfi kliens az üzleti világból

Hatalmas félelemmel és aggodalommal szántam rá magam a babavállalásra.

„Angihoz 2019 augusztusában mentem először. Azóta szerencsére sok minden változott jó irányba. Különböző problémákkal voltam elfoglalva, azt sem tudtam akkor, hogy pontosan mi a bajom – de így visszagondolva, azt hiszem, mindegy is.
Bármilyen gonddal fordultam Angihoz, szerencsére nem zúdította rám a sok magyarázatot egy óra alatt, amit akkor úgysem tudtam volna elfogadni. Biztos vagyok benne, hogy ő már jóval előbbre járt a megoldásokkal, de egy hosszabb folyamat alatt kaptam meg, amire szükségem volt – lényegében beszélgetésekbe csomagolva.

Szinte hihetetlen, mire képesek a rendszeres találkozók Angival. Az ember annyi sérelmet cipel magával a múltból, amit nem könnyű elengedni és lezárni magunkban – főleg mert ehhez el kell fogadni, hogy mi irányítjuk az életünket, és ez felelősség. A saját felelősségünk.
Makacs természetemnek köszönhetően azért Anginak jó párszor rá kellett mutatnia a miértekre, és érthetővé tette számomra az életemben kialakult körülményeket.
Rájöttem, hogy egyszerűbb sajnálkozni, hogy valami miért pont velünk történik – de nem érdemes.

Elengedtem régi, mérgező kapcsolatokat. A szüleimmel való kapcsolatomban sok terhet levett a vállamról, és egy új szemszögből látom most őket – és persze magamat is. Javult a kapcsolatunk.
A munkahelyi gondjaimra is tudott tanácsot adni, hogyan dolgozhassak eredményesebben. Szembenéztem a félelmeimmel, ami a házasságot érinti. Volt egy vetélésem két éve. Hatalmas félelemmel és aggodalommal szántam rá magam a babavállalásra, de most egy boldog kismama vagyok, és a férjemmel alig várjuk, hogy a kis pocaklakó megszülessen.

Párkapcsolatunkon sokat tudtunk Angival dolgozni – lényegében egy számunkra újfajta kommunikációt kellett kialakítani. Megtanultuk, hogy a viták elkerüléséhez „csak” el kell mondanunk a másiknak, mivel hogy érzünk, és mik a szükségleteink. Egyszerűnek hangzik, de nem az – főleg az elején –, de beláttuk, hogy működik.
Bár sokszor odafigyelés kell, hogy ne a régi rendszer szerint működjünk automatikusan.

Először csak én jártam Angihoz, de aztán szerencsére a férjem is észrevette rajtam a pozitív változásokat, és ő is rászánta magát néhány alkalomra. Angival olyan változásokat értek el, hogy voltak ledöbbentő pillanatok számomra – a jó értelemben. A férjem megértőbb lett, figyelmesebb és türelmesebb.

Örülök, hogy eljutottam Angihoz, hogy mertem segítséget kérni.
Nagyon nehéz ez az egész folyamat – főleg elkezdeni –, de megérte. Most úgy látom, még sok mindenben van lehetőségem fejlődni, és mindig lesznek új félelmeim, de már másképp állok hozzá, és ez a legfontosabb.
Anginál nem egy megoldást kaptam egy problémára, hanem egy teljesen új rendszert magamban, amivel sokkal könnyebben boldogulok az életben.”

Elolvasom

  —  31 évesen azt hittem, nem leszek anya - ma boldogan várom a gyermekem

Első ízben egy pszichológust kerestem fel, aki azonban nem vette komolyan a problémámat

Amikor először felkerestem Angit, éppen egy párkapcsolati válságban voltam, és sok más változás is akkor állt be az életemben.

Nagy döntéseket kellett meghoznom, amikkel azonban tudtam, hogy megbántok majd embereket – és nem utolsósorban nekem is nagy fájdalmat okoztak.

Első ízben egy pszichológust kerestem fel, aki azonban nem vette komolyan a problémámat – „fiatal vagy még” legyintéssel intézte el az egészet.

Szerencsére a családom és a barátaim megértéssel fordultak felém, azonban éreztem, hogy szükségem van egy kívülálló segítségére, akinek őszintén, mindenféle fenntartás vagy szégyenkezés nélkül elmondhatom a helyzetem minden apró részletét.

Anginak az első perctől megnyíltam, és egyre könnyebbnek éreztem magamat, hiszen végre kimondhattam azokat a dolgokat is, amiket korábban még saját magamnak sem mertem bevallani.

Angi soha nem próbált befolyásolni, vagy egy bizonyos irányba terelni – hagyta, hogy én magam jöjjek rá, hogy mi nekem a legjobb.

Beszélgetéseink közben azt érzem, hogy beleképzeli magát a helyzetembe, és ami a legfontosabb: soha nem ítélkezik.

Nagyon kedvelem benne, hogy soha nem mondja meg, mit tenne, hanem irányzottan olyan kérdéseket tesz fel, amiket ha megválaszolok, lassan összeáll a kép.

Jó néhány olyan eszköz van Angi tarsolyában, amik segítségül szolgálhatnak egy-egy probléma felvázolásában – és végül megoldásában.

Nagyon sok mindenben kaptam felismerést Angitól – mind párkapcsolati, mind mindennapos vagy gyerekkorból hozott problémákat illetően.

Mindig feldobódva jövök el tőle, hiszen egy-egy beszélgetés után érzem magamban az erőt, hogy igenis képes vagyok változtatni, és olyanná alakítani az életemet, amilyenné szeretném.

Nagyon köszönöm Anginak, hogy kedvességével, de kellő határozottságával segít az önismereti utamon.

Elolvasom

  —  Párkapcsolati válságban voltam, és sok más változás is volt

Elveszítettem egy olyan embert, aki még a mai napig eszembe jut sokszor, azért, mert minél jobban kimutatta az irántam való érdeklődését, én annál jobban zárkóztam be.

„2019 október elején kerestem fel először Angit, mivel úgy gondoltam, hogy annak ellenére, hogy van 1-2 barátnőm, akivel mindent meg tudok beszélni, szükségem van egy hozzáértő szakember segítségére is.

Sokat gondolkodtam, hogy ki is lehetne az ideális ember, aztán – mivel sokszor olvastam Angi posztjait, és a róla írt referenciákat is – úgy gondoltam, ő lesz az.

Bevallom, kicsit féltem az elején, mivel ismertük egymást előtte is, és a családom egy részét is ismeri, de teljes mértékben megbízhatok benne, és 100%-os a diszkréció.

A fő problémám a következő volt: nem tudtam megnyílni az embereknek, főleg olyanoknak, akik iránt szorosabb érzéseim kezdtek lenni. Felépítettem magam köré egy falat, és eljátszottam az érzéketlent. Ideig-óráig ez működött is, de aztán kezdtem elveszíteni azokat az embereket, akik fontosak voltak nekem emiatt.

A legutóbbi esetnél telt be nálam a pohár, és rájöttem, hogy nem mehet ez így tovább. Elveszítettem egy olyan embert, aki még a mai napig eszembe jut sokszor, azért, mert minél jobban kimutatta az irántam való érdeklődését, én annál jobban zárkóztam be.

Sokat gondolkodtam, hogy mi lehetett az a nagy csalódás számomra, ami miatt ennyire bezárkóztam, és félek kimutatni az érzéseimet. Mindaddig, amíg nem jöttem el Angihoz, azt hittem, egy gyerekkori szerelmi csalódás miatt van ez – aztán ő rávilágított arra, hogy ennek teljesen más okai vannak.

A gyerekkorom rossz „élményei” állnak a háttérben. Mivel a szüleim elváltak, nem volt rózsás gyerekkorom.

Szóval elkezdtük mazsolázgatni a múltamat a gyerekkoromtól kezdve pontról pontra, mindent, egészen mostanáig. Körülbelül 6-7 alkalommal voltam eddig Anginál, de fejben máris máshogy állok az élethez.

Vannak céljaim – rövid- és hosszútávúak is –, sokkal kommunikatívabb vagyok, és aminek nagyon örülök: megtanultam a tiszta kommunikációt. Nem mondom, hogy mindig azt használom, de már egyre többször tudom alkalmazni.

Persze, még most is vannak nehezebb napjaim, de már jobban tudom magamat kontrollálni, és nem engedem, hogy padlóra kerüljek.

Emellett azért is szeretek Angihoz járni, mert teljesen feltöltődök általa. Néha úgy érzem, szárnyalok, mikor kilépek az utcára „coaching” után.

Sokat köszönhetek neki már most, és remélem, még többet fogok.

Egy idézettel zárnám soraimat:
„Még nem értem oda, ahol lennem kéne, de hála Istennek már nem ott vagyok, ahol voltam.”

Elolvasom

  —  Azt hittem, a szerelem sebzett meg

Kétségbeesve, kimerülten, tele félelmekkel kerültem hozzád.

Emlékszem a legelső találkozásunkra. Kétségbeesve, kimerülten, tele félelmekkel kerültem hozzád. Egy kiegyensúlyozott, vidám és kellemes megjelenésű személyként ismertelek meg.

Sok információt kaptam tőled, ami még nem elégített ki. Ezért tovább folytattam. Úgy éreztem, szükségem van egy külső személyre, aki rátermettségével és tudásával irányít az élet sűrűjében.

Bevallom, nehezen kezdtem a változtatást. Az első lépések megtétele megrémített. De az akaratom erősebb volt.
Mindig emlékeztem a szavaidra, a tanultakra – ennek tudatában valósítottam meg az új életutam kezdetét.

Minden egyes találkozásunk után az önbizalmam nőtt, félelmeim csökkentek, energetikus és felszabadult lettem.

Minőségi munkád gyümölcseként más szemszögből látok rá dolgokra, új kapcsolatokra teszek szert. A változás hatására sikerélményeim is megsokszorozódtak.

Boldogabban élem a mindennapjaimat, örülök az életnek – és legfőképpen Neked, Angi, hogy találkoztam veled, és segítesz életem jobbá tételében.

KÖSZÖNÖM.

Elolvasom

  —  Pedagógusként a kiégés szélén

Épp egy számomra nehéz, szakítás utáni helyzetben voltam. A munkahelyemen egy nagyon jó pozíciót töltöttem be, amit szerettem, de mégis úgy éreztem, valami hiányzik.

Amikor Angihoz kerültem, egy ideje lendületlen, befásult, motiváció nélküli életet éltem. Épp egy számomra nehéz, szakítás utáni helyzetben voltam. A munkahelyemen egy nagyon jó pozíciót töltöttem be, amit szerettem, de mégis úgy éreztem, valami hiányzik. Mindig céltudatos embernek tartottam magam, aki mindent elér, amit kitűz maga elé. Aztán egyszer csak egy helyben állt az életem, megrekedtem.

Egész életemben az volt a fontos, hogy mások mit mondanak rólam – mindenki elvárásának meg akartam felelni. Végül tehetetlennek éreztem magam. Legbelül viszont soha nem múlt el az érzés: nem adhatom fel, tovább kell lépnem. Egy véletlen találkozás után elhatároztam, hogy elmegyek Angihoz.

A vele való találkozások során feltárultak bennem a kérdések és lehetőségek. Új nézőpontokat, továbblépési utakat találtam. Inspirációt kaptam ahhoz, hogy felfedezzem a bennem rejlő képességeket, energiákat, lehetőségeket. Megtanultam, hogyan legyek életem saját kormányosa.

Nagy örömömre a konzultációkról mindig motiváltan, megerősödve és új célokkal távoztam. A pozitív események sorra jöttek: kiszabadultam a saját kis börtönömből, nem hagytam, hogy mások irányítsák tovább az életem. Új emberekkel ismerkedtem meg, új hobbikra találtam rá, tágult a látóköröm – fantasztikusan éreztem magam a bőrömben. Elmondhatatlan boldogság költözött az életembe.

Angitól mindig feltöltődve jöttem – és jövök el –, és tudom, hogy bármikor szükségem van a segítségére, tanácsára, számíthatok rá. A tanácsadások során sikerült kilépnem a komfortzónámból: új lendületet kapott és sokkal boldogabb lett a párkapcsolatom, külföldre költöztünk, munkahelyet váltottam. Nyitottabb és szabadabb életet élek. Elkezdtem rugalmasan és lendületesen venni az akadályokat, miközben törekszem a céljaim elérésére.

Mindezért hálás vagyok Neked, Angi!
Szívből köszönöm, hogy utat mutattál: lehet másképp is – boldogabban, szabadabban élni.
Szívből köszönöm!”

Elolvasom

  —  Szakítás után, karrierváltás, külföldi újrakezdés

Tudatában voltam, mégsem tudtam kezelni őket, és minden alkalommal rettegtem, amikor bekövetkeztek. 

„Az elmúlt évek során többször is visszatértem Angelikához, amikor egyedül nem tudtam megoldani a problémáimat. Sokszor nagyon mély pillanatban találkoztunk, amikor fogalmam sem volt, hogyan fogok átlendülni az előttem álló akadályokon.

Az első perctől kezdve lenyűgözött a profizmusa: egyből átlátta a helyzetet, és olyan dolgokra világított rá, amikről nem is gondoltam, hogy belülről nyomasztanak. Egyből bizalmat szavaztam neki, és elindultunk közösen az úton.

Hosszú évekig küzdöttem pánikrohamokkal. Tudatában voltam, mégsem tudtam kezelni őket, és minden alkalommal rettegtem, amikor bekövetkeztek. Azután megismertem Angelikát, aki megtanított, hogyan tudom kezelni és együtt élni velük, de ami a legfontosabb: olyan utat mutatott, amelynek köszönhetően már szinte soha nem jutok el arra a pontra, hogy pánikrohamom legyen! Nélküle ez sosem sikerült volna.

Nagy része volt abban, hogy be tudtam fejezni az egyetemet, hogy csodálatos párkapcsolatom van, és kiegyensúlyozott életet élek. Örökké hálás leszek neked, és tudom, hogy bármikor vissza tudok menni hozzád, amikor azt érzem, egyedül már túl nehéz.

Köszönök mindent!”

 

Elolvasom

  —  Azt hitte, örökké küzdenie kell a pánikkal

Két gyermekét egyedül nevelő, ötvenes özvegy férfi vagyok, és egy nemzetközi tanácsadó cégnél dolgozom.

„Két gyermekét egyedül nevelő, ötvenes özvegy férfi vagyok, és egy nemzetközi tanácsadó cégnél dolgozom, nagy felelősségű pozícióban.

Feleségem halála után pár évvel elég nehéz időszakom volt, és tudtam, hogy egy szakember segítségére van szükségem az átvészeléséhez.

Ekkor akadtam rá az interneten Angelika honlapjára, és mivel korábban már ismertem őt magánemberként, bizalommal fordultam hozzá segítségért.

A krízis, amelyben akkoriban voltam, első látásra magánéleti természetű volt, de testi tünetek is kísérték, és csak a közös munka során vált számomra világossá, hogy ezek a feszültségek a munkámra is hatással voltak – csak nem láttam rá tisztán.

Ami számomra különösen értékes volt Angelika munkájában: a csendes erő, amellyel jelen volt, a pontos kérdések, amelyek mindig a lényegre mutattak, és az a biztonságos tér, amelyben valóban lehetett mélyen dolgozni.

Angelikával főként a múlt feldolgozatlan terheivel, családi mintákkal, belső működésmódokkal dolgoztunk. A konzultációk során nemcsak megértést kaptam, hanem fokozatosan belső tartást, nagyobb önbizalmat és egyensúlyt is. Ez nemcsak a személyes, hanem a szakmai életemben is érezhetően megjelent. Azóta egyszerűbben hozok döntéseket, jobban kezelem a konfliktusokat, valamint a stresszes helyzeteket, és jobb apa is lettem.

Bátran ajánlom őt mindazoknak, akik komplex élethelyzetekben keresnek mély és hiteles önismereti kísérést – különösen azoknak, akik üzleti területen működnek, de érzik, hogy itt az ideje befelé is dolgozni.”

 

Ez a közös munkánk – az extra prémium konzultáció keretében – valódi mélységeket nyitott meg. Az egyik legösszetettebb kíséréssé vált, ahol a szakmai felelősség, a személyes veszteség és az apaság belső rendszere egyszerre formálódott át. Az önismereti rétegek mellett a munkához való viszony, a vezetői jelenlét és a döntéshozatali működés is letisztult, megerősödött.

Extra prémium konzultáció

Azoknak szól, akik döntéshozói szerepben működnek: vezetők, tanácsadók, vállalkozók, cégépítők, szakmai irányítók – akik rendszerekben gondolkodnak, embereket tartanak, és komoly felelősséget visznek.

Gyorsak, strukturáltak, pontosan átlátják a külső dinamikákat – de a belső folyamataikhoz ritkán férnek hozzá. A közelség gyakran nem kapcsolódást, hanem kontrollt, dominanciát vagy projekciót hoz elő.

Ezekkel a kliensekkel kevesen dolgoznak érdemben. Vagy csak krízishelyzetben vállalják őket – felszíni beavatkozással. A valódi kísérés itt nem technika, hanem döntés kérdése. És másfajta jelenlétet, határtartást, pszichés stabilitást kíván.

Ezért jött létre az extra prémium konzultáció – azok számára, akik már nemcsak kívül, hanem belül is újrarendeződnének. A munka mélyebb működési rétegekre irányul – arra, ami nem látszik, de mindent mozgat.

Ez a kísérés nem elérhető bárki számára. Külön elbírálással, előzetes beszélgetés után vehető igénybe. Nem megrendelhető szolgáltatás, hanem közös szakmai döntés.

A tér, amiben dolgozom, zárt és tartott. A titoktartás és a részletek előre rögzítettek. A közös munka megállapodáson alapul.

 

Elolvasom

Sok félelemmel küzdöttem, de a legnagyobb az utam során a nőiességem elfogadása volt – az új szerepkörök, mint a feleségről, az anyaságról nem is beszélve…

Kedves Angelika,

3 éve volt az egyik legnagyobb fordulópontom. Akkor mint egy villám, becsapódtál az életembe, és szembesítettél sok olyan dologgal, amit akkor nem úgy értettem – vagy talán még nem értem meg rá érzelmileg?!

Akkor volt az első olyan érzelmileg nagy munkám magammal: elfogadni a JÓT, és érezni, hogy MEGÉRDEMLEM. Egyszerűen elfogadni, hogy egyedi ember VAGYOK!

Sok félelemmel küzdöttem (még most is van pár), de a legnagyobb az utam során a nőiességem elfogadása volt – az új szerepkörök, mint a feleségről, az anyaságról nem is beszélve…

Rengeteg múltbéli lelki sérüléssel jöttem Angihoz, aki rétegről rétegre fejtette le rólam, hogy megtaláljam a bennem rejlő erőt, szeretetet – ne féljek érezni és felvállalni, ki vagyok.

Fejlődéseim során egyre többet és többet akartam tudni magamról, határaimról – és ezt meg is kapom tőle a mai napig.

A lelkivilágom egyre gazdagabb, mind az eszközöktől, amit folyamatosan kapok tőle, mind azoktól, akikkel összeismerkedtem ezekben az önismereti folyamatokban – és együtt biztonságban növünk egyre nagyobbra.

Rengeteg dolgot tudnék még írni, miért is jó veled együtt dolgozni, de ami a legfontosabb számomra, hogy nem adod a számba a szavakat, hagyod, hogy azok megérjenek, és kiteljesedjenek bennünk – a magunk kis lassúságában vagy gyorsaságában.

Hogy hol tartunk 3 év után?

Rengeteget fejlődött az önbizalmam, elfogadom, ki vagyok, és a hibáimat csak emberi mivoltomnak tudom már be.

Nemrégiben elkezdtem nem másoknak és társadalmi ideáloknak, hanem MAGAMNAK megfelelni – ez még viszonylag kezdetleges, de alakulóban van.

Mivel egyre jobban szeretgetem magam, egyre jobban tudom értékelni a párommal és a lányommal töltött időt. Ennél több szerintem most nem is kell ebben a pillanatban számomra.

Rengeteg ismerősömet másképpen látom azóta, hogy tanulok tőled, és sajnos azt kell, hogy mondjam, egyre több az a felismerésem, hogy sok olyan ember kell a világunkba, mint TE.

Emiatt szerencsésnek mondhatom magam, hogy találkoztunk.

Köszönöm az eddigi támaszodat, erőt, türelmet és még számtalan sok érzést és élményt.
Remélem, eljön az a pillanat, mikor már csak mellettem vagy – de nem lesz szükségem rád.

Elolvasom

  —  A női szerepekkel volt a legnagyobb harcom

Nagy nyomásnak, dominanciaharcnak és rizikós döntéshozataloknak vagyok kitéve napi szinten – mindez krónikus kialvatlansággal karöltve.

Aki az üzleti világban él és mozog, tisztában van a mindennapok nehézségeivel – milyen nehéz fenntartani az ellenállóképességet, optimizmust és dinamizmust.

33 éves magánvállalkozóként több nemzetközi cégben is vezetői feladatokat látok el egyidejűleg, így nagy nyomásnak, dominanciaharcnak és rizikós döntéshozataloknak vagyok kitéve napi szinten – mindez krónikus kialvatlansággal karöltve.

Angival régebbtől dolgozom együtt, magánéleti és üzleti téren egyaránt. Bármilyen ügyes is az egyén, mindenkinek szüksége van a megfelelő külső visszajelzésekre, hogy a helyes úton tudjon maradni. Az elvesztegetett idő az, ami megfizethetetlen. Ebben kapok rendszeresen segítséget Angitól.

Nincs szüksége arra, hogy átlássa a szakmámat – elég számára, ha megismeri a mozgatórugókat, valamint a munkahelyi kapcsolati dinamikát –, majd a megfelelő módszerrel rávilágít a lehetséges megoldásokra.

Sokszor a zűrzavarban elveszik a lényeg, amit segít felfedni, így alkalmanként óriási terhet képes levenni a vállamról. Nem befolyásol – a döntéseimért és a cselekedeteimért minden esetben én felelek.

Kommunikációink során megerősíti személyiségem erősségeit, és ösztönöz, hogy sikeresen tudjam alkalmazni azokat.

Angi számomra rengeteg energiát, időt és pénzt spórol azzal, hogy a helyes úton tart – amiért szakmailag és barátként is hálás vagyok.

Elolvasom

  —  Vezetőként is szükség van külső támaszra

3 gyerekes üzletkötőnő kiégés jeleivel fordult hozzám. Az önreflexió, a határok újradefiniálása és a tudatos irányváltás gyorsan meghozta az eredményt.

Az Angit, amikor először felhívtam, totál padlót fogtam. Eljött az a pillanat nálam, amikor azt mondtam magamnak, hogy ha most nem csinálok valamit magammal, az életemmel, akkor nagy baj lesz a végén.
Ahogy az Angi is mondja, nagy és gyors változáson estem át – keményebb lettem, és kiszűröm a nem fontos dolgokat és embereket az életemből, lelkiismeret-furdalás nélkül.

Nagyon sokat ad nekem az Angival eltöltött idő… nála mindig nagyon gyorsan megnyugszom.
Nagyon jó vele dolgozni, már első látásra látni és érezni, hogy tudja a dolgát.

Elolvasom

  —  Kiégésből vissza - üzletkötőként, anyaként

Gyermekkori fájdalmak kísértenek anyám részéről, aki testileg és lelkileg bántalmazott. Több mint 26 éve nem beszéltem vele.

31 éves vagyok, a régi énem elveszett. A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karára jártam, szerettem az életet és a kihívásokat. Mostanság depresszió és pánikbetegség vette át az uralmat.

Angihoz 2019 júniusában kerültem, amikor annyira mélyre estem az előző hónapok során, hogy nem láttam kiutat – nagy volt az üresség és a fájdalom. Legjobb barátnőm már nem tudta nézni, és választás elé állított: vagy elmegyek segítséget kérni, vagy nem fogja tudni ezt tovább nézni, és a barátság így lehet, kárba veszhet.

Hozta a sors, hogy ezt kijelentette, és a kedvenc együttesem egy számának a szövege arra késztetett egy nyári délután során, hogy „okés csajszi, itt az ideje, már muszáj megtenned ezt a lépést.” Barátnőm már ekkor járt Anginál, és mondta, hogy nagyon jó volt nála, így hát ráírtam időpontért.

Rettegtem menni, vissza akartam mondani, tiszta para kezdett rajtam úrrá lenni. Az első találkozáskor is bennem volt, hogy nem szállok le a villamosról, kész, ennyi, nem vagyok én erre képes, hisz jobb a szarban csücsülni, mint felkelni belőle. De a sors úgy akarta, hogy eljussak.

Így hát ott termettem ebben a kellemes helyiségben, és az első találkozásom meglepően nagyon elfogadó és meleg fogadtatás volt – nagy megkönnyebbülésemre. Jártam előtte pszichológusnál, de ég és föld volt: ott csak egy szám voltam. Egy újabb „eset”, mint a szalagtermék.

Legnagyobb problémám az volt, hogy lassan 10 éve szenvedtem on/off depresszióban, a szorongás eléggé mindennapivá vált. Volt idő, amikor üzletbe nem tudtam menni anélkül, hogy valaki velem legyen. Nem jártam ki emberek közé – ha mentem is, csak alkohollal ment a szocializálódás. Emberfélelmem volt – és még van is. A félelmek minden részen behomályosítják az életem.

A kis depihez meg „szorimorihoz” még odacsöppen egy kis hipochondria, álmatlanság is, és amikor mind egyszerre jön… kibírhatatlan.

Sokszor eszembe jutott az évek során az is, milyen lenne, ha nem lennék itt. Mennyivel könnyebb lenne, mert nem kellene éreznem ezt a sok dolgot – vagy amikor éppen nem a sok dolgot, akkor a teljes ürességet.

Most, ennyi hónappal azután, hogy Anginál járok, kijelenthetem, hogy ezek a gondolatok a „nemlevésről” a Földön nem jöttek vissza. Egy bizonyos „lesz ez még jobb is, még ha most szar is” alakult ki az agyamban, amihez próbálom magam tartani.

Gyermekkori fájdalmak kísértenek anyám részéről, aki testileg és lelkileg bántalmazott. Több mint 26 éve nem beszéltem vele, pedig egy városban lakunk. Nagyon sok csúnya dolgot tett velem és a családommal – ez mostanáig kihat életem minden részére.

A szeretethiány, az anya hiánya nagyon mélyen belém van rögződve. Nem tudom önmagam elfogadni és szeretni, mert ha anyám sem tudott, akkor miért kellene saját magamnak?

Ez kihat a párkapcsolataimra is, mert mindig olyan embereket húzok be, akik ugyanúgy semmibe vesznek, ahogy én is magam. Azokat, akik szeretnek, sokszor taszítom magamtól, mert mélyen bennem van, hogy úgyis elhagynak majd, mint ő is megtette – akkor minek is ez?

Segítséget sem tudtam elfogadni. Egy kuporgó kislány voltam a sarokban (néha vagyok). Nem tudom elhinni, hogy értékes ember vagyok.

Nem tudom elfogadni, amit anyám tett, de Angi nagyon sokat segít abban, hogy észrevegyem és megtanuljam, hogy már nem vagyok az a kicsi, göndör hajú kislány, akit tud még bántani.

Már nincs hatalma felettem. Egy felnőtt nő vagyok, aki saját életéről dönt, és tudja kezelni, ha konfrontációba kerül. Segít, hogy ne kerüljek regresszióba, hanem az a nő, aki most vagyok, álljon anyám elé, és tudja azt mondani: „elég, nem kívánom ezt, hagyj békén.”

Az anyám egy hosszú munka lesz még, amíg ezt teljesen fel tudom dolgozni. Sok a múltbéli sérülés, a saját énem nem elfogadása, az egyedüllét, munka, stb. – de Angi fejti le ezeket, és dolgozunk rajtuk. Építi lassan fel az önbizalmam.

Rádöbbentett, hogy bármit is változtatok a külsőmön, az igazi szeretet bizony belülről kell, hogy jöjjön – bármennyire klisé és nehéz is ezt hallani.

Angi nagyon sokat segített. Mindig azt hozta az üléseink során, ami pont kellett. Amikor viccel próbáltam a dolgokat oldani (mert az nálam eléggé működő dolog), nevetett – de amikor elég volt, azért oda tartotta a tükröt eléggé keményen, és csak eggyé váltam olyankor a kanapéval. :D

Rájöttem, mennyi bajom van a felelősségvállalással. Honnan ered, hogy dolgozzak rajta, még ha apró lépéseken keresztül is. Hogy voltak dolgok, amiket nem kellett volna nekem teljesítenem 19 éves koromban. Nem kellett volna hagynom, hogy helyettem döntsenek, és hogy jogos haragudnom azért, hogy rá voltam kényszerítve.

Néha felszabadító tudni, hogy igenis van jogom haragudni, és azt a haragot kiereszteni. Ráébresztett, hogy nem kell mindenki szemetesládájának lenni, és igenis meg kell tanulni nemet mondani. Hogy vannak „barátok”, akik nem tartoznak az életünkbe, mert csak lehúznak.

Egyaránt arra is megtanított, hogy nem kell mindig sajnálkozni mindenen, vagy az embernek magát sajnáltatnia. És igazán mi vagyunk azok, akik a sorsunkat irányítjuk – senki más. És mindenkivel annyit tehetnek csak meg, amennyit megenged.

Ez nagy lecke volt tőle megtanulni, és ez még mindig egy folyamatban lévő tanulás. Ez főleg az apukámmal való kapcsolatban segített – kicsit egészségtelenül élünk együtt. Angi tudott vele is beszélni, és változást hozni, amit csak néztem, mivel apukám aztán keményfejű férfi. :D

Mint ahogy abban is segített, hogy hogyan kezeljem a dolgokat, hogy jobb legyen, és ne legyek az anyukája, hanem szülő–gyermek kapcsolat legyen. Hogy nem vagyok apukám anyukája, hanem ő is egy felnőtt ember, aki tud saját magával törődni. Néha nem sikerül, de ez is egy út, amit napi szinten tanulni kell kezelni – és minél többször csinálja az ember, annál könnyebb lesz.

Sok a félelmem, de Angi szavai nagyon sokszor rámutatnak a forrásukra – és amikor ezek a szavak eljutnak az agyamig, el is tudnak oszlani ezek a félelmek.

Amikor a hipochondriám magasan szárnyalt, és azt hittem, szívrohamom lesz ilyen fiatalon – már testileg is előjöttek a jelek –, Angi elmagyarázta egy emberi testképen azt, hogy honnan ered a baj, és amikor ezt megértettem, másnapra már elmúltak a tünetek is, és a testem lenyugodott.

Hihetetlen, mikre képes ez a nő! Minden ülés után kicsit könnyebbnek éreztem magam.

Az önfejlesztő hétvégéket, amiket csinál, tényleg sehogy máshogy nem lehet megnevezni, mint egy NAGY CSODA – szintúgy, mint az életállításai. Az emberek, akik ott vannak, imádnivalóak, és egy ilyen hétvége hozott is az életembe egy barátnőt, akiért nagyon hálás vagyok.

Angitól sokat tanulok. El tudott nálam érni olyan dolgokat, amiket senki más nem tudott volna. És bár lehet, nem megy sokszor úgy, ahogy kellene az én részemről – mert néha csiga vagyok, vagy picit bezuhanok –, ennek ellenére nagyon sokat köszönhetek neki.

Ez alatt a 7 hónap alatt más nő lettem. Mások is látják, hogy jobban vagyok, máshogy kezelek dolgokat. Nagyon sok tükröt, nevetést, jó beszélgetést és utat mutatott nekem.

Sokat köszönhetek neki most is – és a jövőre nézve is.

És szinte jó azt írni, hogy nagyon jó, hogy nem vagyok ott, ahol múlt évben ilyenkor! Mert az csak sötétség volt. Itt már látni valami fényt…

---

Elolvasom

  —  A depresszió és a pánikbetegség uralta a mindennapjaimat

Szülei azt hitték, számítógépfüggő. Amikor először találkoztunk, elmondta, hogy három éve csak otthon van, emberi kapcsolatok és munka nélkül, a számítógépbe menekülve tölti a mindennapjait, és arról ábrándozik, hogy egyszer nagyon gazdag lesz.

Édesanyám hívta fel a figyelmemet Angira, és ő intézte el a találkozót.
Mivel én magam is változást akartam elérni az életemben – főleg azért, mert az életemet a négy fal között éltem, nem jártam emberek közé, és bár nagyon sok álmom volt, mégsem mertem belekezdeni egyikbe sem, pont azért, mert félénk vagyok – beleegyeztem, és elmentem.

Izgatott voltam, és szorongást is éreztem, de nem futamodtam meg. Az első benyomásom Angiról pozitív volt, és tudtam, hogy jó helyen vagyok. Kedves volt és nyitott, de egyben egyfajta szigort is alkalmazott. Biztonságban éreztem magam mellette, ezért képes voltam megnyílni neki – óráról órára egyre jobban.

Egyre erősebbnek éreztem magam, és hamarosan már munkám is volt, így kiszakadtam a megszokott, unalmas életemből. Felismertette velem, hogy ha nem lépek ki a komfortzónámból, soha nem jutok előre. Elkezdtem tornázni, és elmentem Budapestre, a Bols Mixer Akadémián tartott tanfolyamra, amit sikeresen el is végeztem – Bartender képesítést szereztem.

Most ott tartok, hogy elmentem egy hajózási céghez, akik munkákat ajánlanak óceánjáró hajókon. Remélhetőleg összejön, de ha nem, akkor sem adom fel, mert eleget pocsékoltam el az életemből.

Végszóként: a munka Angival csodálatos volt. Sokat segített, és bár voltak jobb és rosszabb napok részemről, azt mondhatom: megérte elmennem, mert talán még mindig azt várnám a négy fal között, hogy minden az ölembe hulljon.

Elolvasom

  —  26 éves fiú nagy álmokkal, remények nélkül

20 éves lány visszajelzése, aki édesapja halála után keresett támogatást. A közös munka során belső erejére talált, és új szemszögből kezdte látni az életet.

Közös beszélgetéseink alkalmával számos, általam felfedezett gonddal fordultam hozzá. Minden ilyen találkozó végén rádöbbentem: soha nem a valódi gondokra összpontosítottam igazán. Mindig pozitív hatással volt rám, így miután átbeszéltünk egy általam hitt problémát, mindig sikerült a helyzet tisztább átlátása.

Az elmúlt alkalmak során főként arra döbbentem rá, hogy el kell fogadnom egyediségemet – minden hibámmal és tévedésemmel együtt. Fiatal korom ellenére sok mindenben volt már részem, de annyi felismerésben és segítségben még sehol nem részesültem, mint nála. Úgy érzem, soha nem lehetek elég hálás mindazért, amit tőle kaptam.

Minden alkalom után érzem magamban az erőt az újításra és küzdésre. Azonban a belső összhang az emberben nem egy, de nem is két óra alatt születik meg, így ha tehetem, mindenképp visszatérek majd hozzá, mert tudom: ha elakadok utamon, hozzá mindig visszatérhetek.

Mentorként számos példával szolgált nekem, mindig segített kioldani a kusza csomóimat. Nagyon tisztelem őt magas szellemi tudásáért, ami szinte minden alkalommal elámít. Nehéz belső félelmeinket és korlátainkat felismerni, és még nehezebb megszüntetni azokat, azonban ő megtanított rá, hogy nem szabad félni tőlük – hiszen ezek is életünk alkotórészei, akárcsak a pozitív dolgok.

Így, más szemszögből tekintve az életet, az ember képes átvészelni akár egy halálesetet is. Nincs szüksége pszichiátriai beavatkozásra ahhoz, hogy meg tudja érteni problémáit, és gyógyírt tudjon találni lelki sebeire. Mindig van kiút, szenvedhet bármitől is az ember – hiszen az élet sokkal csodálatosabb annál, mint ahogy azt mi, emberek, keserűségeinken át szemlélve értékeljük.

Elolvasom

  —  Édesapa elvesztése után

Betegségektől való rettegés, munkahelyi és az élet más területén való megfelelési kényszer, valamint egy kezdődő párkapcsolattól való félelem – ez jellemzett.

Hiszem azt, hogy minden okkal történik.

Angi nem is tudja, de 2011 őszén találkoztunk először. Ekkor nem ismertem őt, ő sem engem. Ám emlékszem rá. Egy szórakozóhelyen voltunk, és felfigyeltem egy 40 körüli nőre. Valami volt benne, hogy kiszúrtam a tömegből. Akkor még nem is sejtettem, hogy kicsoda ő, mivel foglalkozik, és hogy pár év múlva milyen szerepe is lesz az életemben.

Két évvel ezelőtt egy kapcsolat után voltam. Kerestem önmagam, több mindenbe belefogtam, és aztán megjelent az FB-n Angi „GPS az élethez” oldala. Mivel nyitott voltam mindenre, és épp egy életállításos szombatot tervezett, elmentem.

Na, akkor tán még nem voltam készen arra, hogy „felforgassa az életem”. Az igazi áttörés pedig április 17-én következett be. Mikor újra felhívtam Angit, úgy éreztem, fuldoklom. Betegségektől való rettegés, munkahelyi és az élet más területén való megfelelési kényszer, valamint egy kezdődő párkapcsolattól való félelem – ez jellemzett.

Hát, az utolsó lökést épp egy férfi adta, aki erről nem is tud, de épp ezért volt szükség a jelenlétére az életemben. :)

Angi olyan rejtett dolgokat hozott elő a lelkemből, melyeknek mély pecsétjük volt az életemben – viszont nem is tudtam róla. Mikor beszél vele az ember, egyfajta nyugalom árad lényéből.

Minden egyes találkozást nagyon vártam, ill. várok. Feltölt, önbizalmam a mennyekig ível. Biztatása új reményeket, a lehetőségekbe fektetett erőt hozza ki belőlem.

Az ember társas lény, nem magányos farkasnak születtünk. Így hiszem azt: ha az életben elakadunk, sok egyszerre minden, amit megélünk – keressünk fel ilyen embereket, mint Angi, a világ bármely pontján. Ugyanis léteznek ők, akik kihozzák belőled azt, ami rejtve van, és felnyissák a szemed.

...mert minden okkal történik.

Elolvasom

  —  Egy kezdődő párkapcsolattól való félelem

A gyermekeim „elvesztése” – ha Angi nincs, lehet, már én sem... Élnek a gyermekeim, csak én már nem férek az életükbe bele.

E sorokat köszönhetem egy csodás Nőnek, aki Feleség, Anya, Segítő. Aki maga is folyton tanul, és sokaknak segít meglátni a bennük rejlő csodát – hisz mindannyian egy-egy csoda vagyunk: egyedi és megismételhetetlen.

Köszönöm a kitartást, mellyel kiugrasztott a mókuskerekemből, és elindultam a fejlődés, önismeret, önszeretet és önbecsülés útján.

Sok önismereti foglalkozásán vettem részt, ahol szembesültem, és tisztánlátást kaptam. Bábos családállítás módszerrel dolgoztunk. A legelső bábum, ami belém égett: az ősemberre nincs szükségem.

Ráébredtem arra, hogy nem is volt igazán gyerekkorom, és ezt mindeddig cipeltem a cuki hátizsákomban. De Angi betolta, szembesített vele a csodás tudásával. Az energiák, mikor közösen lehozzuk őket, megindulnak. Az ott résztvevők számára mind elindul egy folyamat.

Augusztusban még nem álltam készen – talán félelemből, talán a „nem tudás nem fáj annyira”. De novemberben lépést tettem előre, amit köszönök a csoport minden résztvevőjének.

Mint kiderült, kilencéves koromban már felnőttként kellett tennem napi feladatokat. Ez eddig természetes volt, de NEEEM AZZZ! Hisz… volt nekem gyerekkorom? NEEEM!! Ezt egészen 46 éves koromig cipeltem, azzal a tudattal, hogy ez volt az én feladatom.

A gyermekeim „elvesztése” – ha Angi nincs, lehet, már én sem... Mindig erőt adott, és terelt az úton.

Élnek a gyermekeim, csak én már nem férek az életükbe bele.

A novemberi önismereti hétvégén elindult egy folyamat, tisztánlátást kaptam... És mikor hazamentem, a legkisebb gyermekem ridegsége, robotos viszonya velem átalakult (lelkemben már többször meghaltam) – egy meghittebb és közvetlenebb kapcsolattá.

Ha változtatsz magadon, akkor a környezeted – ha figyeled – veled együtt változik. Apró lépések, de annál nagyobb csodaként éled meg.

A lényeg: hálás vagyok és köszönöm, Drága, hogy megismertelek. Köszönöm a kitartást, és a hitet.

Nincs minden veszve.

Ma már könnyebben tudom feldolgozni a bennem zajló eseményeket. Rövidebb idő kell a felismeréséhez. Keresem a jót az adott helyzetben – hisz a rossz az nem mindig rossz. Egy tanítás, és előrébb visz. Csak HINNI kell magunkban.

Elolvasom

  —  Ráébredtem arra, hogy nem is volt igazán gyerekkorom

Egy 43 éves nő és férje története, aki a szexuális gátlásaitól való felszabadulás útjára lépett. A kommunikáció újranyitásával 23 év házasság után ismét közel kerültek egymáshoz.

Íme a leveleik:

A feleség levele:

„Szia Angi!
Valami elképesztő dolog történt! Nem tudom, mit és hogyan csináltál velem tegnap, de úgy érzem, mint akit fejben kicseréltek! Vagy a sok beszélgetés a párommal tette meg a hatását, vagy valamit te varázsoltál szombaton – nem tudom, nem értem, csak azt remélem, hogy így maradok!

Akkorát szexeltünk tegnap este a párommal, hogy csoda! Engem mintha kicseréltek volna fejben! A legkisebb érintésére úgy begerjedek, hogy alig bírok magammal.

Már addig jutottam, hogy szexshop-oldalt együtt nézegettük át a párommal, és nem volt kellemetlen. Szexfilmig még nem jutottunk, mivel a fiunk otthon van, de úgy érzem, probléma nélkül simán végig tudnék nézni bármilyet a párommal.

Annyira jó! Elképesztő! Még arra is képes voltam, hogy szex közben beszéljek – hogy most itt jó, vagy ott jó. Erre az együtt töltött 23 év alatt nem volt példa!

Párommal madarat lehetne fogatni, annyira boldog. Szinte sírva kérdezte, hogy hol volt bennem ez a szenvedély eddig?

Egy istennő, egy kincs vagy, hogy ezt el tudtad érni nálam!
Nagyon-nagyon hálás vagyok Neked minden percért, amit rám áldoztál, hogy segíts! A párom úgyszintén!

Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez a szuper érzés megmaradjon. Természetesen az egyenlő adok-kapok-ra mindketten igyekszünk odafigyelni továbbra is.
Nagyon-nagyon köszönöm a segítségedet!”

A férj levele:

„Kedves Angelika!
Köszönöm szépen, amit eddig is értünk tettél. Hatalmas a változás!!!
23 év alatt talán most érzem azt, hogy úgy tudok a párommal beszélgetni, mint még soha. Másról nem is beszélve. :-)
Hol volt ez a nő eddig elbújva??? Úgy muzsikál az ujjaim érintésére, hogy csak ámulok és bámulok.

Nagyon szeretném megtartani ezt az állapotot.
Bárcsak így éltünk volna eddig is.
Még egyszer nagyon köszi!”

Elolvasom

  —  Újraéledt vágy – 23 év házasság után

40 éves házaspár visszajelzése egy hosszú, kihűlt kapcsolat újraépítéséről. A közös munka során megtanultak újra őszintén beszélni, kapcsolódni, és önmagukhoz is közelebb kerültek.

Férj levele:

„Jónéhány év házasság és egy rakás probléma után eljutottunk oda, hogy a feleségemmel már csak éltünk egymás mellett, de a kapcsolatunk kihűlt. A távolság közöttünk egyre csak nőtt. Ő kezdett el tenni ez ellen, Angihoz járni, és láthatóan pozitívan változni. Én persze ebből semmit sem értettem, és férfiként nem is hittem az ilyen dolgokban. A feleségem Angit ajánlotta. El is mentem hozzá.

Beszélgettünk – sokat kérdezett, és rengeteg dologra felhívta a figyelmemet. Fura érzésekkel távoztam tőle, mert rájöttem, rajtam is múlik, hogy helyreálljon az életünk. Nagyon felkavaró volt, de tőlem szokatlanul már én is akartam. Belevágtam. A beszélgetések során úgy éreztem, feltöltődtem az Angiból áradó pozitív energiával. Ebből merítettem erőt a folytatáshoz. Sok mindent felszínre hozott a tudatalattimból, amikről azt sem tudtam, hogy léteznek.

Felhívta a figyelmemet azokra a problémákra, amikről én azt hittem, már a múltba vesztek – pedig nem. Megmutatta, mivel és hogyan okozok lelki fájdalmat a feleségemnek, mit tehetek ez ellen, és talán a legfontosabbat: ki is vagyok, és milyen is vagyok valójában. Irányított, és sok jó tanácsot kaptam tőle. Sokszor nagyon összezavart, de aztán mindig minden a helyére került. Sokszor megfordult a fejemben, hogy nekem ez sok, nem folytatom. Aztán mégis újra elmentem Angihoz.

Megmutatta, hogy a dolgokat több szemszögből kell nézni, és az életemet nekem kell irányítani. Szerencsére a kapcsolatunk bírta a strapát. Most már ott tartunk, hogy újra meg tudjuk beszélni a dolgainkat, őszinték vagyunk egymáshoz, több időt töltünk együtt. Páromat sokkal boldogabbnak látom, és nincs jobb érzés annál, mint látni, hogy újra boldog az, akit szeretünk, és aki a legtöbbet jelenti számunkra.

Én sokáig semmit nem vettem észre magamon, de a feleségem a tükör, aki megmutatja, hogy jó irányba indultam el. Erőt ad, hogy újra és újra megvívjam a harcomat önmagammal. Talán ez a legnehezebb: kockából gömböt, egy kerekebb, boldogabb embert faragni magamból. Nehéz, de megéri. Persze ehhez kell Angi, aki megmutatja a lehetőségeket, a helyes utat.
Nagy-nagy köszönet érte.”

Feleség levele: 

„17 év házasság után úgy éreztem, változtatnom kell – önmagamon is, és a párkapcsolatomon is. Mindkettőnkre ráfért már egy alapos „gatyába rázás”. Tele voltam félelmekkel, pánikrohamokkal, viaskodtam magamban, önmarcangolást folytattam stb. Nem tudtam, mit kezdjek velük. Mindig visszatértek hozzám.

Sok mindenhez folyamodtam: kértem segítséget pszichiátertől, aki csak gyógyszerekkel adagolt; pszichológushoz is jártam, aki beleunt, hogy sokat megyek hozzá. Egyiktől sem kaptam olyan megoldásokat, amiket vártam. Nem értettem, mi a baj velem, a fejem meg csak egyre jobban fájt. Egyre inkább lejjebb csúsztam a lejtőn, önbizalmam egy csepp sem volt. Sokat sírtam magamban, nem tudtam és nem mertem kilépni ebből az állapotból. Még most is rémisztően hat rám, ha visszagondolok erre az időszakra.

Majd lazítani kezdtem, masszázsokra jártam, kipróbáltam a kineziológiát, érzelmi felszabadulási technikát is tanultam. A neten több pozitív irányú olvasmányt böngésztem. Felfedeztem a vonzás törvényét is. Ezek hatására javult az állapotom, de a nyomasztó gondok a fejemben még mindig ott voltak, és a párkapcsolatom sem működött tökéletesen.

2013-ban felfedeztem a neten, hogy Párkányban egy életvezetési tanácsadó irodát nyitott. Elolvastam az általa felkínált lehetőségeket, és felcsillant a szemem: nála is megpróbálkozom. Hatalmas erő és bátorság kellett ahhoz, hogy megtegyem az első lépéseket feléje. Eleinte csak követtem az írásait, néha láttam őt a városban. Döntöttem: bejelentkeztem hozzá tanácsadásra.

Bevallom, az első találkozás borzasztó volt. Rettegtem, szorongtam, nem is tudtam, mit mondjak – ugyanis annyi minden volt bennem. Tudtam, hogy egy óra kevés, ezért elmentem megint. Rengeteg tanácsot kaptam, csak úgy éreztem, hiába változtatok, ha a párom nem tesz semmit.

2014 telén aztán kiborultam otthon. Elmondtam a férjemnek, mit érzek, hogyan érzek, és hogy a válás gondolata foglalkoztat. Közös gyermekünk nem született, de ennek okáról sohasem beszéltünk igazán és őszintén. Én legjobban a gyereket hiányoltam az életemből, amit nem kaptam meg. Ennek keservében nyomtam le vele 17 évet.

Mikor ezt bevallottam, Angival készítettünk egy rendszerállítást – vele vagy nélküle, gyerekkel vagy nem. Ekkor kezdett fordulni az életem. Megértettem, hogy a kapcsolatunkat nem kell annyira féltenem. Kimondhatom az érzéseimet a páromnak, attól még nem fog elhagyni.

Kiderült, hogy a kapcsolatunk szilárd alapokon áll, de ha csak a gyerekproblémára koncentrálok, nincs közös jövőnk. Féltem is, de valahol örültem is. Az is kiderült, mással nem lennék boldog, nem tudnám ennyire szeretni – még ha gyerekünk is lenne. Már bizakodóbb lettem. Kezdtek szűnni a félelmeim, szorongásaim. Beleláttam a házasságunkba, és tudatosult bennem ez az állapot.

Majd rávettem a férjemet, hogy ő is menjen el hozzá. Nagy meglepetésemre el is ment. Mikor hazaért, mindent elmesélt: jót is, rosszat is. Valahol ekkor kezdtünk el őszintén beszélgetni az érzéseinkről. Ezek után többször kezdeményezett velem beszélgetést, amikor látta rajtam, hogy valami nyomaszt. Próbáltuk megbeszélni a problémáinkat, viszont sokszor furcsának tűnt nekem.

Egy hirtelen támadt gondolatból készítettem neki kettőnk közös életéről meglepetésajándékot. Ez annyira meghatotta, hogy a könnyei is kicsordultak. Ez az ajándék adott neki erőt, hogy tovább folytassa a változtatást önmagán, és felhagyjon régi beidegződésein. Hatalmasat nőtt a szememben. Ezek után kezdtem örülni a változásnak. Hasítottam, mint a szél, minél magasabbra akartam repülni.

Ma már tele vagyok vágyakkal, kíváncsi vagyok mindenre és mindenkire. Minél több időt szeretnék vele együtt eltölteni. Azt hiszem, újra szerelmes lettem ugyanabba az emberbe, akibe 17 éve zúgtam bele. Frenetikus érzés ezt újra átélni! Bár még nincs vége, folytatom az önismeretet, ameddig húz magával. Tudom, hogy céljaim és álmaim elérése után sem fogom soha elfelejteni azt az időszakot, amikor elkezdtem kalandos utazásomat.”

Elolvasom

  —  Jónéhány év házasság után kapcsolatunk kihűlt

Egy külföldön élő édesanya, aki volt férje alkoholproblémái után egyedül próbálja megóvni kislányát a láthatatlan sebektől. Lelkileg megfáradt, mégis kitart – szeretete és ereje viszi előre.

"Sokat gondolok rád, kár, hogy nem járhatok hozzád rendszeresen.
Kislányom nagyon megváltozott, aminek nagyon örülök! Egészen biztosan te is belesegítettél.

Most már próbálom a nehéz helyzeteket úgy megoldani, hogy ne érintsék a lányomat annyira.
Amiben változtattam a beszélgetések hatására, az az, hogy nem a lányommal és nem előtte beszélem meg a problémákat, amik az életemben kialakultak.

Ha esetleg mégis előtte zajlik le valami a volt párommal, a gyermekem apjával kapcsolatban, nem omlok össze, nem engedem magam manipulálni.

Neked köszönhetően!"

Elolvasom

  —  Egy édesanya, aki erején felül próbál helytállni

Másfél év szenvedés, el nem múló fájdalom (női betegség), ebből kifolyólag depresszió, pánikbetegség és pszichoszomatikus tünet…

Az én történetem késő őszi napon kezdődött, amikor úgy gondoltam: csak egy kis felfázás. Ami ezután történt, talán legrosszabb álmomban sem gondoltam volna.

Másfél év szenvedés, el nem múló fájdalom (női betegség), ebből kifolyólag depresszió, pánikbetegség és pszichoszomatikus tünet…

Hozzáteszem, amit addig nehezen összespóroltam, kiadtam magánorvosokra. Segíteni csak ideig-óráig tudtak.

Aztán 8 hónap szenvedés után rátaláltam Facebookon Angira. Elolvastam mások referencia leveleit, és gondoltam, bejelentkezem hozzá utolsó reményként. Bevallom, nem hittem benne, de gondoltam, egy próbát megér.

Emlékszem, első alkalommal azt mondta: fél év – ha én is szeretném –, és rendben leszek. Szépen, lassan haladtunk, és hétről hétre sikerült megértenem mindent.

Rájöttem: ha a lelkünk sérült – hozzáteszem, az enyém romokban hevert –, akkor a test sem tud gyógyulni.

Fél év sikeres terápia után elmondhatom magamról, hogy meggyógyultam, és azóta is jól vagyok. Ennek már három éve.

Voltak nehéz napok a kezelés alatt, de hétről hétre éreztem belül: lassan, de gyógyulok. Voltak gyermekkori elakadások, amire felnőttként nem gondoltam, hogy ez lehet betegség forrása.

Megtanultam értékelni és örülni minden pillanatnak.

Hálás vagyok Anginak a visegrádi fejlesztő hétvégékért, a sok életállításért, a fél év kezelésért.

Megtanultam, hogy érdemes küzdeni magunkért, családunkért, és örülni mindennek, amit az élet ad.

Van egy mottóm azóta:

„Tanuld meg, hogy a dolgok megtörténnek, és pallérozd a lelked, hogy a jót és a rosszat is tudd kezelni összeomlás nélkül! Mert az erő ott van benned! Legjobb dolog a világon benne lenni saját erőmben!”

Na, ebben segít az életállítás, pszichológus, coach, életvezetési tanácsadó, varázsló – bármi!
Nekem Angi volt a pszichológus, coach, életvezetési tanácsadó, családállító és varázsló… egy személyben. :)
Köszönöm!
– Szilvia

Elolvasom

  —  Női betegség, pánik, depresszió

26 éves nő visszajelzése egy fájdalmas szakítás után induló önismereti folyamatról. A belső munka segítette visszatalálni önmagához, önbecsüléséhez és új kapcsolati minőségekhez.

Amikor először fordultam Angihoz, nagyon kivoltam lelkileg. A szakításom után egy héttel mentem el hozzá kétségbeesve – úgy éreztem, muszáj valami segítséget kérnem, és Őt választottam.
4 éves párkapcsolatomnak lett vége, ahol volt egy három hónapos szünet, és én adtam egy újabb esélyt a dolognak – de ráfáztam. Ugyanazt a fájdalmat nehéz volt feldolgozni, így segítséget kértem.

Az első dolog, ami igazán furcsa volt nekem, hogy az első pillanattól úgy beszélgettem vele, mintha ezer éve ismerném – pedig akkor láttam őt először.
Igaz, az első beszélgetést végigsírtam, de akkor az volt a legjobb, hogy kiadjam a fájdalmamat. A következő beszélgetések már sokkal könnyebben mentek.

Rengeteget változtam, másképp állok az emberekhez. Kevés önbizalommal rendelkezem sajnos, amihez segített nekem, hogy sokkal többre kell becsülnöm magam.
Nekem sokat segítettek a beszélgetések, rá kellett jönnöm, hogy sokkal jobb ember vagyok, mint aminek én gondoltam magamat.

Akinek tudom, én csak ajánlani tudom.
És ha akármilyen problémám lenne, amihez úgy érzem, én kevés vagyok, gondolkodás nélkül hozzá fordulnék – csak jó véleményt tudok róla mondani.

Nálam is elindultak a változások – elkezdtem ismerkedni egy férfival, és eddig jó úton haladnak a dolgok. Mindig mást helyeztem magam elé, és ezt nem kell. Egy dolgot megtanított velem Angi, és mindig erre emlékeztetett:
önmagam igényeit és értékeit vegyem figyelembe.

Én csak köszönetet tudok neki mondani.
Köszönöm.

Elolvasom

  —  Szakítás után padlón voltam - innen indultam el felfelé

32 éves férfi kliensem története, aki a vetélés utáni veszteségfeldolgozásban kért támogatást. A bizalom, a belső munka és a kapcsolati stabilitás új utat nyitott számára.

Tele félelemmel, stresszel, testi és lelki fájdalommal fordultam hozzád. Csalódott is voltam az elmúlt időszakban történt dolgok miatt. Kedves, belevaló nőnek ismertelek meg, aki válaszokat tud adni a kérdéseimre. Sok dologban megvilágosodtam, el tudtam indulni újra az élet útján.

Igaz, még nem vagyunk teljesen készen, de jó úton haladunk. Testi és lelki fájdalmaim 90%-a elmúlt, dolgozunk a maradékon is. Csalódottságom is alábbhagyott, félelmeim nagy részén is túl tudtam magam tenni. Első alkalommal még nem volt meg a bizalom, de azóta minden megváltozott. A veled való munka nagyszerű, az összhang is jó, a légkör kellemes.

Köszönöm az eddig elért eredményeket, és várom a további munkát!

Elolvasom

  —  32 éves férfi kliensem levele – vetélés utáni feldolgozásról

Az összes létező betegség- és pánikcsoportban benne voltam, és képes voltam minden tünetet, amit olvastam, magamon is felfedezni

37 éves nő vagyok. Férjemmel közel 20 éve alkotunk egy párt. Nagylányunk 18, kisfiunk 7 éves. 12 éve külföldön élünk.

Angihoz először egy nagyon nehéz időszakom után jutottam el. 14 hónap alatt elveszítettem mind a két szülőmet. Utána mind a 2 bátyám alkoholba menekült, és közben folyamatosan jöttek a támadások felőlük, érzelmileg zsaroltak.

Hozzá kell tenni, minden téren maximalista voltam, sokat dolgoztam, mellette volt egy nem egészséges tisztaságmániám. Aki volt már hasonló helyzetben, az biztosan tudja, miről beszélek.

Mikor már azt hittem, a nehéz időszakomon túl vagyok, akkor jött csak a neheze. 2019 őszén kezdődött el a kálváriám egy fül- és féloldali fejfájással. Ennek először nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, kaptam rá „megfelelő” kezelést. Viszont mikor még novemberben is tartott, és mellette több magánorvos is látott – ami egy csomó pénzben volt, nem mellesleg –, és közben folyamatosan google-oztam, egyre mélyebben ástam bele magam, nem vettem észre, de már pánikbeteg és depressziós lettem.

Erre az orvosom jött rá, aki azonnal írt fel gyógyszert (antidepresszánst), de 5 nap után abbahagytam, mondván: én ebből magamtól is ki tudok jönni. Gondoltam én, mikor már arra nem voltam képes, hogy ellássam a családom.

Nagylányom unszolására november végén ismét elkezdtem szedni a gyógyszert, amit a mai napig szedek is.

Az utolsó csepp az volt, mikor a férjem december elején már nem mert magamra hagyni a kicsivel, és akkor reggel hívta fel Angit, aki azt ajánlotta, ha lehet, minél hamarabb menjünk haza.

Mellette megemlítem, hogy erős hipochondriával és telefonfüggőséggel küzdöttem. Természetesen az összes létező betegség- és pánikcsoportban benne voltam, és képes voltam minden tünetet, amit olvastam, magamon is felfedezni. Természetesen akkor hiába mondták, nem vallottam be még magamnak sem. Napjaim nagy részét ezzel töltöttem.

Hazamenetelünk utáni másnap már Anginál voltam, de az első 1-2 hétre nem nagyon emlékszem. Párom kapta azt a feladatot, hogy az összes csoportból lépjen ki, amiben ez idáig benne voltam. Hozzáteszem, nagyon szerencsés vagyok e téren, mivel párom teljes mellszélességgel állt, és áll a mai napig is mellettem.

Eltelt kb. két hét, és azt kezdtem érezni, hogy egyre jobban kezdem érteni Angit. Karácsony előtti nap magam kapcsoltam ki a telefonomon a Facebookot, most már 5 hete.

Az alatt az idő alatt, amit otthon töltöttem (1 hónap), többször voltam Anginál, aki próbálta a legtöbbet kihozni belőlem. Visszamentünk, de telefonos konzultációkat hetente igénylem Angival, a teljes gyógyulásomig.

Rájöttem, hogy magamon is nagyon sokat kell dolgoznom napi szinten. Ezért visszafogtam magam munka terén, kevesebbet vállalok, elkezdtem tudatosan többet mozogni, nincs Facebook, hírek – helyette inkább olvasgatok, vagy igyekszem minél többet a levegőn tartózkodni.

Tudom, hogy hosszú még az út előttem, de most már tudom, hogy egy jobb útra léptem.

Nagyon köszönöm, Angi.

Elolvasom

  —  14 hónap alatt elveszítettem mind a két szülőmet

Egy nő, aki éveken át hordozta magában a kimondatlan fájdalmakat. Aki harcolt, zuhant, majd emelkedett. Négy év közös munkánk alatt nemcsak tisztává vált, hanem meg is erősödött. Ez az ő története – belülről.

Drága Angi!
Három év. Igen, három év, talán van több is. Ennyi év telt el az első találkozásunk óta. Sosem felejtem el, mint ahogyan a többit sem. A megnyerő mosolyod, meleg tekinteted szinte áthatott. Már akkor tudtam, nem ez lesz az utolsó.

Az életem mindig egy harc volt, harc a túlélésért. Lelkem tele fájdalmakkal, bántásokkal, szeretet utáni vágyódással. Korán felnőtté kellett válnom, megismertem a pokol legrejtettebb bugyrait. Próbáltam saját erőmből talpra állni, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel.

Aztán jött ő: egy alattomos szer, az alkohol. Anélkül, hogy észrevettem volna, már nem volt kiút. Mint a vízesés, úgy zuhantam a mélybe. Gyógyszerek követték, nem kellett már az életem sem. Tudtam, segítség nélkül elvesztem. Pszichiátriai kezelések, egyik a másik után, nem sok eredménnyel.

Végül jött ő az életembe, aki nélkül nem ment volna. Bízott bennem. Ő az én szerelmem, akivel a mai napig együtt vagyok! Saját erőmből és az ő segítségével sikerült. Igen, nincs alkohol, nincsenek gyógyszerek, négy éve tiszta vagyok.

A lelkem azonban szenvedett, vergődött. Kerestem a válaszokat a miértekre. Drága Angi, aztán azon a bizonyos első napon te elindítottál valami hihetetlent. Bizalmamba fogadtalak, mint még senkit. Kipróbáltunk mindenféle kezelést, belevájtunk, apró darabokra szedtük a legfájóbb emlékeket, hogy aztán újraépítsük.

Minden egyes alkalommal éreztem, hogy könnyebb a lelkem. Elégedetten és nyugalommal léptem ki ajtódon megannyiszor. Tőled megkaptam a válaszokat a miértekre. Megtanítottál megérteni az emberek cselekedeteit, viselkedésüket, legyen az jó vagy rossz. Segítettél feldolgozni minden fájót az életemben.

Sikerült!!!
Nincs bennem harag, gyűlölet. Lelkemet szabaddá tetted, most már szárnyalhat. Nagy kincset kaptam tőled, amelyre nagyon fogok vigyázni. Visszanyertem önbizalmam, megnyíltam az emberek felé, kapcsolatok rendeződtek, már nincs „b-terv“, nincs hátizsák – hátam mögött hagyva mindent.

Igen, már megfoltozom a lyukas zoknit, és nem dobom el. Hihetetlen, hogy változásom által hogy változnak körülöttem az emberek – általad nekik is segítettél. Már nincs megoldhatatlan probléma. Hát ezt kaptam tőled, Angi – erre is megtanítottál.

Higgadtan tudok helyzeteket kezelni, tudok nemet mondani anélkül, hogy ettől rosszul érezném magam – amire szinte képtelen voltam. Egy kiegyensúlyozott nővé varázsoltál, aki tele van célokkal, életkedvvel, és igen, aki biztos abban, hogy céljai megvalósulnak.

Megtanultam szeretni önmagam, s már tudom, hogy értékes ember vagyok. Tudok így írni magamról, ezért csak szívem minden szeretetével tudok rád gondolni. Keresem a szavakat, hogy tudnám kifejezni, milyen nagy dolgot adtál nekem.

Egy más ember. Új élet. Nincs olyan nap, hogy a tőled tanultak ne lennének ott apró kis mozzanatokban. Szavaid belém vésődtek. Amit te elértél nálam, arra senki nem volt képes – sem doktorok, sem több hónapos kórházi kezelések.

Sokszor elmosolyodom, és a lépcsőfokokra gondolok, aminek a legtetején az van írva: „Megcsináltam.“

Igen! MEGCSINÁLTAM!!!
Könny szökik szemembe, de ez már nem szomorúság – ezek örömkönnyek. Nem lehetek elég hálás a sorsnak, hogy az utadba vezérelt. Tudom, jönnek még bukkanók, mint ahogy most is egy nehezebb életszakaszt élek meg – de már emelt fejjel nézek elébük.

Te képes voltál olyan erőket felszabadítani bennem, melyekről még én sem tudtam. Tudom, ki vagyok, hova vezet utam. Köszönöm.

Furcsa érzés kerít hatalmába, miközben írom e pár sort. Igen, mert talán ez a „Finálé“. Talán még nem kerek az egész, de ha eljön az életembe a fényes csillag, te leszel az első ember, akivel megosztom.

Köszönöm, Angi, ezerszer köszönök mindent. Nélküled nem ment volna.
Köszönöm, hogy mint embert megismerhettelek – különleges tehetséggel rendelkezel. A jó Isten áldjon meg, és kísérjen utadon!

Nagyon sok sikert kívánok munkádhoz!
Az egyik szemem sír, a másik meg nevet...

Igen... hiányozni fogsz nagyon!!!

Elolvasom

  —  Gyermekkori sebek, alkohol, gyógyszerek – és a belső fordulat