Hosszú külföldi évek után: kiégés és válás terhei között

39 éves férfi kliensem levele

„2024 januárjában találkoztam először Angival. Hogy ez mennyire volt véletlen vagy sorsszerű, mai napig nem tudom… Az viszont biztos, hogy néhány ember akkor lép be az életünkbe, amikor annak ideje és helye van.

Sokáig azt hittem, hogy értem az embereket – a magánéletemben és a szakmámban egyaránt. Aztán Angi megmutatta, hogy valójában „egy másik mozit nézek” – ezt sokszor hallottam tőle. Minél többet beszélgettünk, annál inkább kezdtem látni, hogy igaza van.

A munkám során különböző nemzetiségű, vallású, bőrszínű emberekkel dolgozom együtt. Vezetőként azt hittem, hogy jól látom az embereket, de Angi rámutatott arra, hogy bár megértem őket, mindenkihez ugyanúgy viszonyulok. Ez hiba volt, amit fel sem ismertem.

A legmeglepőbb felismerésem az volt, hogy a munkám lényege nem az, amit a külvilág lát. Valójában egy csapat vezetője vagyok, ahol egy kicsit mindenhez érteni kell. Gyorsan átharcoltam magam nehézségeken, és azt hittem, mindent megoldottam… vagy legalábbis ebben a hitben éltem.

Az életem viszont tele volt kihívásokkal: kiégés, gyász, válás utáni lelki harcok, drogproblémák, költözések – akár ezer kilométeres távolságokra. Elkezdtem figyelni magamra, és úgy éreztem, rendben vagyok. Aztán Angi megjelent az életemben, és ráébresztett, hogy valójában még mindig nem hozok jó döntéseket, és hagyom magam kihasználni.

Rövid idő alatt segített újra felfedeznem azokat a belső értékeimet, amelyeket talán már el is felejtettem. Mindig könnyen barátkoztam, többféle társaságban mozogtam, de sosem értettem, miért érzem magam sokszor kívülállónak. Angi rámutatott, hogy mi áll ennek hátterében.

Mivel érzelmileg erősen beállítódott a személyiségem, sok döntést hoztam érzelmi alapon – rosszul mérve fel az embereket és helyzeteket, mind a magánéletemben, mind a munkámban. Ő segített meglátni az objektív valóságot, és támogatott abban, hogy változtassak.

Angi mindig ott volt, amikor kellett – még akkor is, ha én nem éreztem úgy. Elengedett, amikor arra volt szükség, és „elrugdosott”, amikor tovább kellett lépnem.

Hónapokkal azelőtt, hogy elutaztam, már tudtam, hogy ez is eljön. Amikor elbúcsúztam, láttam a tekintetén, hogy örül az utamnak.

Mit tanultam Angitól?

Hogy kevés ember az, aki valóban megmutatja, ki is ő valójában. Az emberek gyakran azt mutatják, amit a másik látni akar. Ha azonban mellettünk van egy megfelelő ember, aki segít objektíven látni magunkat és helyzeteinket, az felbecsülhetetlen.

Köszönök mindent!”

Megélésem a kliensemmel való munkáról

A kliensemmel való munka különleges és meghatározó élmény volt számomra. Hosszú külföldön töltött idő után az otthonba való visszailleszkedés folyamata került a középpontba, amelyet a kiégés és a válás mélyen megérintő érzelmi terhe is kísért. Ezek az életesemények sok kihívást állítottak elé, de mindvégig lenyűgözött az az őszinte emberség, segítőkészség és jószívűség, amely belőle sugárzott.

Csupaszív emberként mindig igyekezett másoknak segíteni, még akkor is, amikor saját belső küzdelmei próbára tették. A közös munka során hihetetlen energiát fektetett a feladatok elvégzésébe. Néha a sokféle kihívás egyszerre nehezedett rá, és láttam, hogy időnként túlságosan megterhelő számára a folyamat. Mégis, soha nem adta fel. Mindig megkereste azt a belső erőt, amely átsegítette a nehéz pillanatokon, és újra és újra bizonyította önmagának – és nekem is –, hogy képes előre lépni.

Az ő fejlődése nemcsak az önállóságról és az otthon való újbóli megerősödésről szólt, hanem arról is, hogy újra rátalált saját értékeire és erejére.